Nem hagyjuk magunkat, bármi is történjen
1844 az adventisták számára egy fontos dátum. Ma már úgy tekintünk vissza az akkor történtekre, mint a felekezetünk megalakulásának mérföldköveire. Az akkor élő alapítóatyák azonban egyáltalán nem így élték meg a történteket. A Jézus második eljövetelét váró Hiram Edson így számolt be arról, amit átélt: „Vártuk az Urat, míg az óra éjféli tizenkét órát ütött. Elmúlt a várakozás napja, s csalódásunk bizonyossá vált. Legszebb reményeink foszlottak szerte, és olyan gyászos lelkület uralkodott el rajtunk amilyet addig nem tapasztaltunk. Úgy tűnt, hogy az a fájdalom sem szárnyalta volna túl ezt az érzést, ha összes földi barátunkat elveszítettük volna.” Úgy tűnt számukra, mintha az egész életük egy kudarc lett volna. Úgy érezték a Biblia tévedés, nincs Isten. „Az egész csak egy ravaszul kitervelt mese” – suttogta a fülükbe egy baljós hang. Egészen másnap hajnalig keservesen sírtak. Gondoltad volna, hogy egyszer ebből a mozgalomból egy 20 milliós világegyház lesz?! Hát én nem. Be