Bejegyzések

Legyél teljesen golyóálló!

Kép
Az iMArathon összes csapat tagja nevében szeretnénk neked GRATULÁLKI! Megcsináltad! Az utolsó métereken vagy és éppen kocogsz be a célba, már látod a győzelmi szalagot, ami csak arra vár, hogy elszakítsd, átszaladj rajta. A célegyenes ott van veled szemben és mostmár tudod, minden egyes perc megérte, mert végig csináltad! Akár csak a futásban, a hitéletben is előjönnek olyan dolgok, amik nem segítenek abban, hogy célba érj. Annak ellenére hibákat követünk el, és szeretném, hogy tudd, ez teljesen rendben van, mert a hibáinkból tudunk tanulni. Napóleon mondta: „aki nem tesz semmit, az nem is tud elkövetni hibákat.” Az is rendben van, ha mások mutatnak rá a hibáinkra, mert akkor tudod, hogy még mindig jobban kell csinálnod! De egy valami nincs rendben: ha önmagadat kritizálod! Azok a hangok, amik azt sugallják: „te erre nem vagy képes, el fogod rontani, úgyhogy inkább hozzá se kezdj, úgy is fel fogod adni, úgy sem tudod jól csinálni, te nem vagy elég jó ebben...” Cseréld

Csend

Kép
Csend A csendet sokan kerülik, nem szeretik, mert félnek tőle. Igazából nem is a csendtől tartanak, hanem attól, ami a saját fejükben ilyenkor megjelenik, a saját gondolataiktól. Legyen az akár egy kudarcélmény, egy csalódás, egy probléma, egy súlyos teher, bűntudat, önvád, fájdalom, gyász, vagy egy számukra megválaszolhatatlannak tűnő kérdés. Pedig „a csend maga a megengedés, az ítéletmentesség, a nyitottság, a befogadás és az odaadás”- olvastam valahol. Megengeded Istennek, hogy szóljon hozzád és megmutassa neked az Ő akaratát? Előítélet nélkül nyitott vagy arra, hogy mit akar mondani ma is neked? Kész vagy befogadni, amit mond? A csendre szükségünk van, mert itt tudunk kommunikálni, itt születnek meg a szavak szívtől szívig. Azt mondják, az az igazi barát, aki mellett csendben is tudsz ülni. Aki mellett nem érzed kényszerítve magad, hogy beszélgetnetek kell. Figyeljétek meg a szerelmespárokat, amikor meghitten egy-egy folyóparton csak állnak, vagy egy padon

Kitűzöm, megcsinálom!

Kép
Mi a legnagyobb sikered az életben? Mi az, amire igazán büszke vagy? Mit tettél le az asztalra eddig, amit életed legnagyobb teljesítményének tekintesz? Talán az érettségi jut most eszedbe, vagy egy sporteredmény, esetleg azok az erőfeszítéseid, amelyek bejuttattak az egyetemre, vagy az általad választott gimibe? Most gondold egy kicsit végig, hogy mi mindent kellett megtenned azért, hogy ezt az eredményt elérd! Ezzel a gondolattal feküdtél és ezzel keltél. Amíg mások lazítottak te tanultál, edzettél, vagy dolgoztál a kitűzött célért. Mindaz, ami az életben igazán fontos, kemény céltudatos munka eredménye. Semmi sem pottyan váratlanul és véletlenül az öledbe. Nem botlasz bele véletlenül a saját diplomádba. Nem vágnak hozzád a semmiért egy aranyérmet, vagy serleget... Látnod kell magad előtt a célt, aztán megtervezni az oda vezető utat és keményen küzdeni érte, nem letérni az útról. Így születik a siker. A Biblia azt mondja: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” Péld 29,18

Az üdvösség napja

Kép
A várakozás fordulópontján már átestünk. Itt van az újév, lehetőségekkel, reménnyel tele. Nagy terveket szövögetünk, és abban bízunk, hogy idén elérünk mindent, amit csak célul tűztünk ki. Az biztos, hogy ezt az évet is hasznosan kell eltöltsük. Nem ücsöröghetünk a babérjainkon, várva, hogy a semmit tevéstől majd valami jobb lesz. Nekem kell tennem érte. Három csoportba tudjuk osztani, hogy milyen területekre kell különösen odafigyelni: -           Kapcsolatok o    Istennel o    embertársaimmal -           Személyes célok o    célok meghatározása o    elérési utak megtervezése -           Társadalmi helyzetem o    lelki ajándékok felismerése o    határozd meg azt, hogy mivel tehetnéd jobbá a környezeted, azt a közösséget, ahova tartozol. Van olyan Istentől minősített időszak, amelyet meg kell ragadni. Pál és munkatársai megtettek mindent azért, hogy a gyülekezet tagjai meghozzák döntésüket, és gyümölcsöt teremhessenek. Pál a legminősíthetetlenebb élethely

Mottó

Kép
Kisteleken voltunk egy növendékhangversenyen a lányokkal. Volt ott egy talán 8 éves fiúcska, aki dobolni tanult. Kb. egy óra telt el, mire ő is sorra került. Ügyesen kiment a színpadra, leült a hangszerhez, beállította a szék és a dobok magasságát. Ez alatt vele szemben a tanár előkészítette a zenét, amelyre dobolt, majd egymásra néztek, és intették a fejükkel, hogy mehet. A zene elkezdődött és ekkor született meg a csoda. Onnantól kezdve a fiú egy pillanatra sem vette le a tekintetét a tanáráról, végig őt figyelte. Nem a hangszerre nézett, nem a közönségre, hanem az előtte álló emberre, akitől tanult. És ami még nagyon megfogott: a tanár sem vette le a szemét a diákról, végig intette a fejével a ritmust; ha elrontotta egy picit, mutatta: gyerünk tovább. Teljes összhangban figyelték egymást egész végig. Nagyon megragadott ez a néhány perc, olyannyira, hogy be kell vallanom, nem is a zenére figyeltem, mert ez az összhang a két ember között felülmúlta azt. Néhány nappal később

Egy abszurd történet

Kép
Van egy annyira abszurd történet a bibliában János evangéliuma 5. fejezetében. Egy olyan betegről olvashatunk, aki 38 éve betegen fekszik egy tó partján, amelyről az a hiedelem terjedt el, hogy időnként angyal száll a vízre, és aki először a vízbe ér, az meggyógyul. Olyan sokan voltak itt, hogy egyesek ideiglenes szállásokat építettek magunknak, mások pedig fizettek embereket, hogy minden nap hozzák őket ide a tó partjára. Egy napon Jézus arra sétálgatott, észrevétlenül (itt még szolgálata elején járunk, tehát nem kíséri Őt nagy tömeg) és egyszer csak észre vesz valakit. A legbetegebbet, azt, akinek a legkisebbek az esélyei a gyógyulásra. Habár vágyódott arra, hogy mindenkit meggyógyítson, ha megtette volna, azon nyomban elfogják, és bíróság elé viszik. A történetben olvashatjuk azt, ahogy Jézust a gyógyítás után a farizeusok megrágalmazzák szombat rontásért. Ezért abszurd ez a történet. A szombat Urát rágalmazzák meg szombatrontással? ...na de most komolyan... ne már! Jéz

Az utolsó egy hét!

Kép
Az utolsó szakasz mindig a legmegerőltetőbb. Sokszor már csak a lábunk visz előre. Óriási mentális felkészültség kell jellemezzen téged, ha ezen az utolsó egy héten keresztül is csinálni fogod az iMAraton kihívásait. Egy hős vagy! Elsősorban azért vagy hős, mert az Úr látta minden egyes megtett lépésedet, amivel jobbá formáltad a környezetet és, amellyel te is jobb lehettél. Ezáltal hisszük azt a csapat minden tagjával együtt, hogy közelebb kerültél Istenhez! Minél közelebb kerültél Istenhez annál több lesz az energiád az életerőd és annál inkább szenvedélyessé válsz! Miért? Mert Isten is szenvedélyes! Az egyetlen oka, hogy vannak érzéseink, mert az Ő képére lettünk teremtve. Isten érzelmes. Isten örökké tartó szeretettel szeret bennünket; eltekintve attól, hogy mit tettünk; ő mindig szeretni fog minket. Ez a szenvedély! Azonban ha egyre inkább vagy unott és közönyös, biztos lehetsz benne, távol kerültél Istentől! Olvastam egy történetet pár évvel ezelőtt egy kamasz